22:33 08-12-2025

Az amerikai elnökök meglepő autóválasztásai: elektromos veteránoktól a szupersportkocsikig

Amikor szóba kerülnek az elnöki autók, a páncélozott limuzinok rendszerint elviszik a show-t. Mégis, a legtöbbet azok a modellek árulnak el, amelyeket Amerika vezetői szívből választottak, nem protokollból—néha a józan ésszel dacolva.

A körkép William Tafttal és egy 1912-es Baker Electrickel indul. Ez jó emlékeztető arra, hogy az elektromos autó nem a 21. század találmánya: a 1900-as évek elején csendes, kényelmes és kimondottan tiszteletre méltó megoldás volt, főleg városban. Ezután jön Herbert Hoover és a rendkívül ritka, kora harmincas évekbeli Cadillac 452-B V-16: tizenhat henger, a jazzkorszak fénye, múzeumi közelségű exkluzivitás. A nagy gazdasági világválság hátterében ez a döntés még erősebb kontrasztot kelt.

Franklin Roosevelt nemcsak a politikájáról, hanem a személyes mérnöki alkalmazkodásáról is ismert: 1936-os Ford Phaetonja kézivezérlést kapott a gyermekbénulás miatt. Jó példa arra, hogy egy autó a szabadság eszköze lehet. Mellette áll az 1939-es Lincoln Sunshine Special, amely már azt jelezte, hogy az elnöki biztonság szempontjai szerint tervezett járművek kora kezdődött.

Dwight Eisenhower szála is az elektromos hajtáshoz kapcsolódik egy 1914-es Rauch & Lang révén—újabb emlékeztető, hogy Amerika elektromos múltja mélyebb, mint hinnénk. Ezzel szemben Lyndon Johnson egy Amphicarral hagyott nyomot, egy kétéltű különlegességgel, amelyet a meglepetésfaktorért becsültek. Ez a vétel kevésbé szólt státuszról, inkább a show-ról és a tulajdonos habitusáról.

Richard Nixon az 1950-es Oldsmobile 98-ast kedvelte, egy nagy amerikai V8-ast, amely egyben politikai üzenetként is működött: közülünk való. Ronald Reagan választása a Subaru BRAT volt—praktikus, kissé különc, okosan csomagolt—passzolt a ranchélethez és a gondosan ápolt, földközeli imázshoz.

Bill Clinton 1967-es Ford Mustang Convertible-je a klasszikus Americana egy szelete volt, amelyet inkább személyes kincsként tartott számon, semmint hivatali jelvényként. Joe Biden 1967-es, kézi váltós Chevrolet Corvette Stingraye azt a nyers, régi iskolás V8-élményt adja, amely azoknak szól, akik az autózásért élnek.

A végső felkiáltójel Donald Trump 1997-es Lamborghini Diablo VT Roadstere, a kilencvenes évek egyik szupersportkocsi-ikonja ritka konfigurációban—szemléletes példa arra, amikor a magángarázs a nyilvános imázs részeként működik.

A tanulság egyszerű: ezek a járművek nem a konvojokról szólnak, hanem a korszellemről. Rajtuk keresztül látni, hogyan változik a technológia, az ízlés és a státuszról alkotott kép—és azt is, miként alakul át folyamatosan, mit nevezünk menő autónak.